Üdvözlöm!
Hajdu László vagyok. Örülök hogy rátalált honlapomra. Igyekszem rövidre fogni a szöveges bemutatkozást.
Beszéljenek helyettem a referencia munkákról készült képek. Több mint 40éve tanultam a szakmát,először mint keramikus, majd ezt követően és számomra ez az igazi, a cserépkályha és kandalló készítéssel kezdtem foglalkozni. Műhelyem Hajdú-Bihar megyében, Püspökladány városban található.
Telefon: + 36 30 597 8178
Igazán szüleim és nagyszüleim hatottak rám, hisz ők is iparosok voltak és én is ezt az utat tűztem ki célul,önállóan alkotni, tervezni és nem függeni másoktól. Iparos már 30éve vagyok és ezalatt számtalan kályhát,kandallót építettem,terveztem itthon és külföldön is. Főleg Németországban és Ausztriában dolgoztam ahol a szakmai tudásomat, újításaimat már jobban lehetett ötvözni az ottani technológiával.
Magyarországon több önálló kiállításom volt, 1985-ben (már több mint 20 éve) formatervezésből megkaptam a
kézműves elismerő címet és ebben az évben az országos kiváló mester és iparos kitüntetést. De ennyit rólam
hiszen nagy örömömre a fiatalabb fiam Hajdu Péter is ezt a szakmát választotta.
Igyekszünk leendő megrendelőink teljes igényét kiszolgálni, egyedi elképzelések, különlegességek megvalósítását kivitelezni.
Anyagok
Fontosnak tartjuk a megfelelő, jó minőségű anyagok kiválasztását hisz csak így tudjuk garantálni a hosszú élettartamot.
Kályháinkat, kandallóinkat főleg egyedi csempékből építjük, melyek kézzel készültek, kivitelezésük formájuk és színük páratlan.
Egyedi csempék készítése is lehetséges régi csempék újraformázása, restaurálása is megvalósítható.
Színválasztás széles skálából tetszés szerint kiválasztható.
Köszönöm megtisztelő figyelmét!
Tekintse meg referenciámat, s keressen hívjon kérdezzen!
Tisztelettel állunk megrendelőink rendelkezésére.
Kapcsolat | Kontact |
Honlap: www.hajdu-cserepkalyha.hu | Hajdu Manufaktur |
4150 Püspökladány | Kachelofenbauer: László Hajdu ; Péter Hajdu |
Mobil: + 36 30 597 8178 | Kontakt: Hungary, Püspökladány; Mobil: + 36 30 597 8178 |






